Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket
Főleg a gyengélkedő forint miatt volt drágulás.
Főleg a gyengélkedő forint miatt volt drágulás.
Viszonylag sokan még a 300 ezres futásteljesítmény feletti autókat is bevállalják.
A dupla kereklámpás Zsiguli három évtizeddel tekeri vissza az idő kerekét.
Ebből a szögletes lámpás különleges kettes Golfból alig pár ezer darab készült, és ennek a remek példánynak az árából majdnem kijön egy vadonatúj Golf R.
Meg is ugrott irántuk a kereslet.
És olyan is, amit eddig élete során már hét országban regisztráltak.
A Bugattira ráadásul érdeklődőkben sem volt hiány.
Az Audi első igazi villanyautójának keveset futott példányai az eredeti áruk töredékéért kerülnek eladósorba.
Használt autóknál a lízing továbbra sem túl jellemző megoldás.
Meglehetősen kevés készült ebből a Nivára épülő típusból az ezredforduló környékén.
A prímet azért még mindig a német prémium márkák viszik.
Ez a kék fényezésű dízel Golf nem éppen tegnap készült, mégis bejáratósan új szalon állapotnak örvend.
Ez a régi bajor roadster nem az erőfitogtatásról, hanem sokkal inkább a stílusos időutazásról szól.
Idén közel 900 ezer autó is gazdát cserélhet itthon.
A húszéves BMW-knek mindig meglesz a vásárlóközönsége.
Ezt az éppen új gazdára váró kiváló Renault Avantimeot eddig lényegében nem is használták.
Nem túlzás azt állítani, hogy ez a Fiat Uno a több évtizedes kora ellenére bejáratósan új, szalon állapotnak örvend.
Az ikonikus francia kisautó ezen példányával eddig kevesebb, mint 3 ezer kilométert tettek meg.